Click on the thumbnail to view the image. Click on the image for a larger view and information.

 

​

Roland Barthes in his Camera Lucida famously introduced the concept punctum in opposition with studium. Studium refers to the manifest content of the photograph that is responsible for creating interest in the image, and we may be interested in the subject of photographs for all sorts of reasons. However, it is only images with punctum that capture our attention for the sake of their formal photographic qualities, regardless of their depicted content. It is a detail of the image that sharply captures our attention, attracts us to the photograph and makes it stand out of the thousands of other photographs we encounter. It is a formalist condition, and discovering the presence of punctum in an image depends on the searching eye of the spectator. Thus punctum is regarded as a highly subjective notion by many, while others may argue that there could be objective ways of demonstrating the presence of punctum in some works. It is likely among the most challenging tasks for a photographer to create images with punctum, but this is precisely what we were looking for in this exhibition.

​

​

Juror's choice

Nazanine Ezdiari: Boy and Crow

​

Honourable mentions

Mildred Alpern: Polka Dots

Péter Király: Abaliget

Agnieszka Piasecka: Post-punctum No. 3

 

Exhibiting photographers

 

 

 

 

Mildred Alpern (New York, NY, USA), Zsolt Balázs (Budapest, Hungary), Bruce Berkow (New York, NY, USA), Paul Braverman (New York, NY, USA), Céleste Cebra (Chicago, IL, USA), Gábor Csanádi (Budapest, Hungary), Linda de'Nobili (Rome, Italy), Nazanine Ezdiari (Tehran / Boulogne, Iran / France), Dennis French (Bloomington, IL, USA), Marien Gadea (Valencia, Spain), Wilfried Gebhard (Maulbronn, Germany), Nadide Goksun (Scarsdale, NY, USA), Douglas Hill (Los Angeles, CA, USA), Rohina Hoffman (Los Angeles, CA, USA), Adrian Paul Ile (Budapest, Hungary), Paul Kessel (New York, NY, USA), Péter Király (Budapest, Hungary), Reka Komoli (London, UK), Aharon Kritzer (Shoham, Israel), Lodiza LePore (Bennington, VT, USA), Yoshitaka Masuda (Tokyo, Japan), Ney Mila (Orlando, FL, USA), Hadi Panahi Asl (Urmia, Iran), Agnieszka Piasecka (Gdynia, Poland), Robert Quance (Toronto, Canada), Niccolò Quaresima (Milan, Italy), Marian Rubin (Montclair, NJ, USA), Wil Scott (Annapolis, MD, USA), Stefan Speidel (Tokyo, Japan), Paul Stapp (Saint Paul, MN, USA), Maja Strgar Kurečić (Zagreb, Croatia), Zsolt Olaf Szamódy (Tatabánya, Hungary), Zoltán Vadászi (Budapest, Hungary), Jaroslav Vyhnička (Bratislava, Slovakia), Beheshteh Zebhi (New York, NY, USA)

​

Please click on the names to see contact information (website or e-mail) where available.

​

​

Opening remarks by István Béres (in Hungarian)

​

​

Tisztelt Érdeklődő Közönség!

Kedves Barátaink!

 

Tisztelettel köszöntöm Önöket a PH21 Galéria Punctum című kiállításának megnyitóján, mely kiállításon 13 ország 35 fotósának képei kerültek a falakra (USA: 15, HUN: 6).

 

A pályázati felhívásban egy minden fotóst vonzó, pontosan és szakmailag átgondolt felütéssel szembesülhettünk, egy olyan nyugtalanító feladattal, amely egyfelől felcsigázza az érdeklődésünket és alkotóvágyunkat, ugyanakkor érezzük: olyan nehéz is egyúttal a feladat – készítsünk olyan fotót, amin punctum van –, ami azon nyomban el is bizonytalanít(hat) bennünket. 

 

A fotóról szóló elméleti igényű megközelítéseket vizsgálva, kevés olyan terminus technicust találnánk, amely a Roland Barthes-i punctumhoz (és párjához, a studiumhoz) hasonló népszerűséget ért volna el a La chambre claire – Note sur la photographie 1980-as megjelenése óta. (Angolul Camera Lucida-ként ismerjük, magyarul 1985-ben Világoskamra – Jegyzetek a fotográfiáról címmel jelent meg először az Európa Könyvkiadónál Ferch Magda fordításában.)

 

A könyv jelentős nemzetközi hatását nem csak Barthes tudományos-szakmai elismertsége, remek stílusa, gondolatainak mélysége, valamint témájának, a fotográfiának mind a művészetben, mind a sajtóban, mind a mindennapi életben játszott szerepe és népszerűsége alapozta meg, hanem talán az is, hogy a szerző nem sokkal az esszé megjelenése után váratlanul elhunyt. Valami végérvényes, lezárt, kerek lett ily módon.

 

A nagy erudícióval megírt kis könyv egyik legfontosabb, központi gondolata a fényképpel kapcsolatban kidolgozott studium/punctum kettősség. Olyan fogalompár segítségével igyekszik Barthes a valóban lényegesnek és fontosnak az elválasztását (észrevehetőségét) tematizálni egy-egy konkrét fotográfia sűrű jelei és jelviszonyai között, amely fogalompár használata megtermékenyítőleg hatott a fotográfiáról való gondolkodásra. Attól, hogy a punctumot tartalmazó fotó által, a punctum hatása révén megsebzett leszek, és nem csak hűvös, racionális szemlélője egy, csak studiummal („közepes intenzitású érzelemmel”, kulturálisan elsajátított képértelmező kódrendszerrel – ahogy ő fogalmaz) bíró képnek, azaz egy – szintén általa – unárisnak nevezett fotónak, olyan erővel vonódok be a kép világába, hogy annak eredőjeként egzisztenciális erejű hatásokat szenvedek el.

 

Barthes koncepcióját, annak szubjektivizmusa miatt persze sokan kétkedve fogadták, és tagadták a punctumnak, mint képi struktúraszervező elemnek a valóságosságát. Fogalmazzuk meg oly módon a problémánkat, hogy ha a punctum valami olyasmi, ami bármilyen szempontból is, de értékesebbé teszi/teheti a fényképet, akkor a fotós érdekeltté válik, hogy legyen is a képén punctum. De ha a punctum valóban csak a szubjektumon keresztül érvényesülhet, és nincs semmi, ami őt formálisan biztosan felismerhetővé teszi a képen, akkor elbizonytalanodhatunk: mit és hogyan tegyünk oda? (Fotósaink lényegében erre a bűvészmutatványra vállalkoztak, ha a felhívás nyomán kezdtek el fényképezni. Más a helyzet, ha a felhívás nyomán a winchestereiket kezdték el feltúrni a megfelelő kép után.)

 

Barthes után kijelenthetjük, hogy a studium kódoltságával, és ily módon olvashatóságával szemben a punctum kódolatlansága a színről színre látás közvetlenségét jelenti. Annak a végső, elemi valóságnak a látását, ami akkor tárulkozik fel, ha ráhagyatkozunk teljesen a fényképre. Ami azt jelenti, hogy nem „olvasni” akarjuk (és ezen keresztül értelmezni, megérteni) a fényképet, nem megszelídíteni akarjuk, hanem a valóság képi eksztázisaként ebből a teljes, tökéletes és örök valóságból akarok részesülni általa. A nemláthatót színről színre akarom látni a punctum által. 

 

És ha már ennél a szóhasználatnál vagyunk, akkor idézzük Kardos Sándort, akinek a nevéhez a jelentős Horus Archívum létrehozása fűződik, ő fogalmazta meg egykor, hogy a punctum létrejöttekor „Isten ujja beleér a képbe”. Azaz korántsem biztos, hogy mi azt akaratlagosan bele – vagy rá – tudjuk tenni a fényképbe/fényképre. 

 

Akarhatom-e ezt? Talán nem az akaratomon múlik. Csak részesülhetek belőle, azaz megkaphatom, ha nyitott vagyok rá.

 

Könyve végén Barthes felteszi azt a kérdést, hogy mi magunk a punctum vágyteli sebzésén keresztül „[n]em szeretünk-e bele egy-egy fotográfiába?” (131.) Valamennyien sok-sok fotót láttunk már életünkben. Bizonyosan voltak ilyenek, és talán vannak most itt is ilyenek. Ebben a „beleszeretésben” a vezetőink legyenek azok, akik erre a nehéz feladatra vállalkoztak: a fotósok, a kurátorok. Forduljunk hozzájuk (ha itt vannak), és velük közösen tegyük ki magunkat a punctum szúrásából fakadó intenzív valóságtapasztalatnak, hogy az a hatás akár kifordítsa addigi menetéből az életünket, ahogy az ókori tudós (Arkhimédész) egy másik punctum („szilárd pont”) segítségével kész lett volna kifordítani a világot.

 

Köszönöm a szervezők munkáját, gratulálok a díjazottaknak és kiállító alkotóknak, és a kiállítást ezennel megnyitom!

 

Béres István

​

​